Tokaji Borlovagrend

Az árverések világa sokak számára idegen lehet, de mások szinte létezni sem tudnak nélküle. Hallani néha különleges esetekről, amikor szinte rabul ejt valakit egy-egy tétel megszerzésének a vágya. Talán sokan már észre sem veszik, mennyire a hatalmába kerített őket a licitálási – és akár vélten vagy valósan – a nyerés vágya.

Az, hogy ki milyen lelkülettel vág bele egy árverésbe, teljesen egyedi és szubjektív lehet. Azok között, akik szinte a végsőkig is el tudnak mennyi egy-egy tétel megvásárlásakor, nem kell feltétlenül rációt, ész érveket keresnünk. Az úgynevezett előszereteti érték fogalmát a polgári jog is ismeri. Ez általában csak néhány, az adott tárgy iránt különleges vonzalmat érző személy számára létező fogalom. Nem könnyű leírni, mi köthet valakit például ilyen módon egy egyedi tárgyhoz vagy akár egy palack ritka borhoz is. Emlékek, élmények, vagy bármi más, ami kizárólag az ő számára jelent igazi értéket.

Ugyan nem árverési tétel, de a hazai borkínálat talán egyik legmagasabbra árazott forgalmi bora volt a soproni borvidékről Horváth József 2006-os évjáratú Máté cuvée-je. Üzleti forgalomban 50 ezer forint körüli áron volt kapható, de maga a gazda úgy nyilatkozott, hogy ha nem veszik meg ilyen áron, akkor inkább megissza az egész tételt a barátaival. Kétségtelen, hogy ez nem tipikus és talán bölcsnek sem nevezhető piaci magatartás, a magam részéről viszont tökéletesen megértem.

Épp úgy, ahogy Egon Müller német rizling termelőt is. Évekkel ezelőtt találkoztunk legutóbb egy svájci üdülőhelyen, ahol komoly borárverés készülődött. A tételek között számos német, nagyon kis mennyiségben készült édes rizling is szerepelt, természetesen magától Egon Müllertől is. Akkoriban számomra még nagyon meglepő volt (’90-es évek közepe), hogy némelyik borából nem készített többet, mint 100 – 150 palack, általában 0,35l-es kiszerelésben. A tételek szépen fogytak – köztudomású, hogy a svájci borgyűjtők komoly összegeket áldoznak hobbyjukra – így az ő borai is rendre elkeltek. Engem viszont egyre jobban furdalt a kíváncsiság, hogy vajon megéri-e neki évente ilyen aprócska mennyiségekkel bíbelődni. Meg is kérdeztem az árverés után, mire érkezett az egzakt válasz: ameddig egy ilyen kicsiny palack bor árából tudok venni a feleségemnek egy új bundát, addig szívesen készítem ezeket a kis tételeket…

Azt hiszem ezt nagyon nem szükséges kommentálni, legfeljebb irigykedhetünk kissé – vajon mi miért is nem tartunk még itt szépséges tokaji borainkkal.

Vannak azért persze sokkal jobb élményeim is árverésekről, például egy másik svájci alkalomról. Több tokaji tétel is bekerült a katalógusba, amikor az árverés kezdetére várók között figyelmes lettem egy jól szituált, idősebb úrra, akiről úgy tűnt, a tokaji tételek különösen érdeklik. És valóban, ahányszor csak tokaji tétel került sorra, az úr tárcsája minden alkalommal lendült a magasba – és meg is szerezte a tokaji tételek zömét. Ekkor persze még izgalmasabbá vált számunkra a személye, ezért az árverést követően meg is kerestük. Kiderült, hogy tetemes borgyűjteménye van, különösen vonzódik az édes borokhoz, de a legkedvesebb számára mind közül Tokaj. Aszúk, eszenciák sora várakozik pincéjében jobb sorsára - sauterenes-i szépségek mellett. S amikor némiképp bátortalanul, de rákérdeztünk kenyérkereső foglalkozására ért csak bennünket az igazi meglepetés ugyanis kiderült róla, hogy bizony mozdonyvezető. Erre szoktuk lakonikusan megjegyezni: no comment. Bárcsak az elkövetkezendő ötven évben születne valahol a Kárpát-medencében majd egy leendő mozdonyvezető, aki ilyen mélységben ismeri a világ borait – és még áldozni is hajlandó rájuk. Polgári jólét, biztos megélhetés, nyitottság, kíváncsiság és befogadó készség. Ez mind szükségeltetik ahhoz, hogy ez megtörténhessen. Én még reménykedem…

Például úgy, ahogy reménykedhetett az a szerencsés licitáló, aki 131 palack Château d’Yquem–et tudott megvásárolni legutóbb, 1,2 Millió font értékben. A londoni magángyűjtő 1811-ig tudott visszamenni az időben megvásárolt kincseivel, ebből az évjáratból származik ugyanis a legöregebb tétel. Ez a leütés minden idők egyik legnagyobb értékű egyedi édes bor vásárlását jelentette. Ha utána számolunk, ez palackonként 3.300.000,-Ft körüli átlagárat jelent – nem kis summa ez a mai világban. Az árverésre kerülő tételek évjárataiból 38 a XIX. és 84 a XX. századra esett. Mivel a sorozatból kizárólag azok az évjáratok hiányoztak, melyekben maga a Château d’Yquem birtok nem készített bort, jó okunk van feltételezni, hogy a legendás 1945-ös tétel épp úgy a palackok között lapul, mint számos komoly történelmi eseményt megélt társa, Napoleontól Viktória királynőig vagy éppen a Winston Churchill regnálása alatt született tételek. Ami a nem túl hosszúra nyúlt híradásból egyértelműen kitűnt, az az árverésre került tételek előéletének szakértők általi tanulmányozása. Nem véletlen, hogy becsértékét és kikiáltási árát is tekintve minden árverés kiemelkedő tételei azok, amelyek az eredeti termőhelyüket soha nem hagyták el. Gyakran lehet ilyen tételek alatt külön utalást találni arra, hogy a kóstolás és értékelés a birtokon történt. Az ugyanis, ha egy-egy komolyabb múlttal rendelkező tétel valóban mozgatás nélkül élt át akár 100 – 150 évet is, már fél siker. A borok érése ilyenkor összehasonlíthatatlanul kiegyensúlyozottabb, mint a kereskedelmi forgalomba került tételek esetében.

Azért a kisördög nem nyugszik bennem: ha egyszer legalább össze lehetne hasonlítani néhány ilyen palack tartalmát hasonló korú tokaji borokéval! Kiváltképp érdekelne az 1811-es tétel, amely számunkra az „Üstökös Évjárat” – minden idők állítólag legjobb tokaji évjárata. Nos, hölgyek-urak: licitre fel!

Mészáros Gabriella

Mi tavaly egy borral vettünk részt az árverésen, az idén két tételt küldünk. Egy száraz és egy édes késői szüretelésűt. A pincészet filozófiája szerint szárazban birtokbort készítünk, ami legjobb tételeinkből kerül házasításra – az egyedi dűlők szépségét azonban nem tudja megmutatni. Nagyjából 6-7 dűlő termését dolgozzuk fel és érleljük minden évjáratban birtokborok alapanyagául, de a Mestervölgy, Király, Úrágya dűlők tételeit – ha az évjárat megengedi – kis mennyiségben szívesen iskolázzuk önállóan. Ezek a kicsiny tételek abszolút alkalmasak arra, hogy a dűlők viselkedését megismerjük. Amit nálunk szerencsésebb helyzetben lévő borvidékek több száz éve gyakorolhatnak, azt nekünk újra kell kezdenünk. Ahhoz, hogy egyedi és értékes borokat készíthessünk, az egyetlen út az, ha a területeket tökéletesen megismerjük. Ezért tartom elengedhetetlennek, hogy a borárverés résztvevői, akik igényes fogyasztók, évről-évre ezzel is segítsenek bennünket munkánkban. Ez a segítség persze nem csak nekünk szerez örömöt!”

„Kimondottan öröm számunkra, hogy a múlt évi árverésen 2012-es évjáratú Úrágya Furmintunk elkelt. Méghozzá nem is akármilyen helyen lehet kóstolni: az Onyx Étterem gondolta úgy, hogy ennek a tételnek helye van a borlapon. Hozzájuk hasonlóan sokkal több komoly étterem is részt vehetne a licitáláson, hiszen az egyedi ízekhez különleges és egyedi borok is kell, hogy társuljanak. Elég sok külföldi tapasztalatot szereztem már ezen a téren és a legtöbb helyen azt láttam, hogy egy igényes étterem a kizárólag saját részre kiválasztott és palackozott borokat kínálta. Ez a baszk földtől Burgenlandig mindenütt napi gyakorlat.

Ruprecht László vezetésével nálunk is működik egy kimondottan lelkes és a szakma legjobbjait felvonultató csoport, a Stílusos Vidéki Éttermiség. Olyan chefek, akik komolyan veszik az igényes hazai konyha újjáélesztését alapanyagokkal, eljárásokkal és persze a borokkal is számolva. A hozzájuk hasonló szakembereknek több lehetőséget kellene kapniuk ahhoz, hogy valóban egyedi ízekre tudják komponálni ételeiket – ez pedig borok nélkül értelemszerűen nem megy.

Talán pont a gasztronómiában elérhető nagyobb sikereket lehetne elősegíteni azzal, ha például kisebb tételeket is lehetne árverezni. Már ugyan alakulnak nagyobb számban azok a társaságok, baráti közösségek, amelyek egy-egy tétel megvásárlására összeállnak, de szerintem ennek nagyobb teret kellene engedni.

Minden kezdeti nehézsége ellenére úgy érzem, hogy az árverésre szüksége van egy ilyen borvidéknek, hiszen amúgy is jó néhány évtizedet elveszítettünk. Az építkezést nem lehet abbahagyni. Az idei induló, 2013-as száraz furmintunkról pedig csak azt tudom mondani, hogy nagyon szép!”

Lejegyezte: Mg

Azok a szakemberek, akik komoly tapasztalattal rendelkeznek az árverési tárgyak körében értéküket, értékesíthetőségüket és borok esetében eltarthatóságukat illetően. A borárverések valójában különböznek a szokványos művészeti tárgyakat, régiségeket vagy egyéb gyűjteményeket kínáló aukcióktól. A bor ugyanis – bizonyos korlátok között – élvezeti értékkel is kell, hogy rendelkezzen. A szakértőnek tehát a borok potenciálját épp úgy ismernie kell, mint az egyes termőhelyek, termelők borainak sajátos karakterét, a bor előéletét, tárolási körülményeit – vagy éppen az aukcióra kerülő palackok alapján kell ezekre következtetnie.

A szakértők általában egy saját tapasztalaton nyugvó, és egy előző árverésen elért leütési ár alapján is értékelnek. A becsérték és a kikiáltási ár ezek együttes figyelembevételével kerül kialakításra. Korunk két legismertebb borárverési szakértője Serena Sutcliffe a Sotheby’s és a ma már nyugdíjba vonult Michael Broadbent, a Christie’s aukciós ház borászati szekciójának II. Világháború utáni újraálmodója és kreátora, II. Erzsébet (vélhetően) örökös főpohárnoka…

Mg 2014. március 3.

Hogy is jutottunk ide?

Mármint a mai kor borárveréseiig. Számos különféle időszakon át jutott el a mai ember az árverezőházakig. Mondhatjuk, hogy szinte egy farkába harapó kígyó módjára, a XX. századra nagyjából visszatértünk a gyökerekhez. Miért is? Mert az első borárveréseket annak idején a Római Birodalomban szervezték, mégpedig az újborok értékesítése reményében. Akkoriban hordós tételeket árultak – már ha lehet a maihoz hasonló hordónak nevezni azokat a nagyobb tároló edényeket, melyeket komoly hajórakományként szállítottak az egyes provinciákból az árverés helyszínére. Ezek az árverések egyértelműen kereskedelmi célokat szolgáltak.

A Római Birodalom bukása után, a korai középkorban viszont hosszas visszaesés következett – ahogy a civil élet számos más területén is.

Nem véletlen, hogy a borárverések újraéledése már Franciaországhoz köthető. Burgundiában a XV. században az Hospices de Beaune által istápolt szegények számára gyűjtöttek árverések útján. Valójában ez a gyakorlat vezetett az 1859-ben végső formát nyert jótékonysági árverésekig. Azóta minden november harmadik vasárnapján több tucat hektár Grand Cru és Premier Cru ültetvény legfrissebb borai kerülnek kalapács alá. Ekkoriban még csak hordós tételekre lehetett licitálni, de amióta a Christie’s neves londoni székhelyű árverezőház átvette az árverések szervezését, a palackos tételek is sorra kerültek.

Valójában a palackozott tételek egyre szélesebb körben való elterjedése vezetett oda, hogy komoly borgyűjtő réteg alakult ki a világon. Az árverésre kerülő tételek zöme ma is náluk köt ki. Az egyedi és minél kisebb tételek, esetleg különleges címkével ellátott palackok, komoly évjáratok és ritkaságokat palackozó termelők borai a népszerűségi listák elején szerepelnek. Az 1960-as években jutott el odáig a bor, hogy a két legnagyobb és legbefolyásosabb aukciós háza a Christie’s és a Sotheby önálló borászati részlegeket állítottak fel.

A ma legnagyobb érdeklődésre számot tartó tételek zöme szintén francia. Ha megnézzük néhány komoly árverés katalógusait, az első oldalak egyértelműen Burgundia és Bordeaux nagyjait sorolják fel. Ezeknek a tételeknek a zöme korosabb borokat takar. Az évjáratok és a tárolás dokumentált körülményei nem elhanyagolható szempontok. Komoly veszélyeket rejthet magában az elég gyakori re-exportból származó borok vásárlása. Amerikát vagy Ázsiát megjárt tételeknél az esetleges felmelegedés és a borok nem megfelelő tárolása sokat ronthat egy-egy nagy bor megítélését – és persze a minőségén is. Ezért van határozott jelentősége annak, hogy külön feltüntetésre kerüljön egy-egy rangosabb bor esetében az előélete. Az árképzésnél határozott előnyt élveznek azok a tételek, amelyek a birtokról soha nem lettek elmozdítva. Egészen biztos, hogy azonos évjáratból származó boroknál lényeges különbség lehet a többször szállított és az esetleg palackozásától kezdve a birtok pincéjében pihenő tételek között. A nyugodt, kiegyenlített hőmérséklet mellett érő borok fejlődése a legkíméletesebb és a leghosszabb érlelési potenciált is jelenti egyben.

Burgundia nagyjai között nem véletlenül a Romanée Conti birtok borai mindig a legkeresettebbek. Ezeket a borokat birtokolni is komoly presztízst jelent, hát még ismerni és rendszeresen kóstolni az egyes dűlők és évjáratok tételeit! A legjobb burgundi területek és legnagyobb nevek borainak vásárlói az elmúlt években Londonból – és részben az Egyesült Államokból – áttevődött Ázsiába. A hong-kongi aukciók ma már sok esetben nagyobb részesedést hoznak az árverező házaknak, mint a legnevesebb európai vagy éppen new-yorki eladások. Időnként horror árakról lehet hallani, akár egy-egy tétel, akár összes aukciókra vetített árbevétel szinten.

Sokan és sokszor felteszik a kérdést, hogy vajon mennyi lehet ezekből a kétségtelenül túldimenzionált árakból egy-egy tétel valós értéke. Lehet-e egyáltalán bizonyos érzékszervi tulajdonságok fölött kikóstolni egy borból több száz vagy éppen több ezer dollárnyit. A válasz egész biztosan nem, hiszen itt már más dimenziókról van szó, mint amit a borkóstolás vagy éppen borélvezet szintjén érzékszerveinkkel és agytekervényeinkkel fel tudnánk fogni. Kétségtelen, hogy a legmagasabb áron elkelt tételek zöme – optimális fejlettségét tekintve – komoly élvezetei értékkel is bír vagy bírt. Tapasztalataim szerint azonban egy-egy jó évjáratból származó és szépen elkészített, különleges dűlő fekvésének a bora attól függetlenül adhat életre szóló borélményt, hogy a legdrágább borok kategóriájába tartozna. Vannak olyan tulajdonságok, amelyek minden élményszámba menő bornál alapvető követelményként merülnek fel. Ide tartozik például a bor egyensúlya, struktúrájának minősége, aromatikájának komplexitása. Egy speciális termőhelyi adottságokkal rendelkező tételnél, ahol az évjárat is különösen jól alakította az alapanyagot, egész biztosan eljuthatunk a borélvezete csúcsára. Ez viszont önmagában – hangsúlyozom, személyes tapasztalatokat jelzek csupán – sok esetben egy 150-350,- eurós bornál is megtalálható. A burgundi területek borainak ára az átlagos nagy borokhoz képest is kicsivel magasabb ugyan, de alapvetően ezt az összeghatárt szinte bármelyik komoly borvidékre ki lehet terjeszteni. Magyarul, ami nagyjából a 300,- - 400,- euró fölötti szinten található, az biztosan nem a bor egyedi tulajdonságainak köszönhető.

Apró érdekességek a Sotheby’s Hong Kong múlt évi, kizárólag a Domaine de la Romanée Conti saját pincéjéből árverezett tételek eladási árairól. Az összesen elárverezett 129 tétel végső ára 15,844,150,- HKD (Hong-Kongi Dollár) volt. (Durván 465 Millió forint.) Egy 2000-es évjáratú vörös válogatás, 36 palack bor, becsértéke 20.000 – 32.500,- USA dollár, a leütési ára 220.500,-HKD azaz cca. 6.400.000,-Ft volt. Átlagos palackár durván 177.000,- Ft.

Nem rossz – szoktuk mondani. A klasszikus Romanée Conti kartonok összetétele 1 palack Romanée Conti, 3 palack La Tache és 2-2 palack a többi dűlőből (Richebourg, Echezeaux, Grand Echezeux, Romanée St.Vivant).  

De bennünket talán jobban érdekelnek a fehérborok – már csak tokaji összehasonlításként is. Nézzük hát, mit tud a világ legdrágább száraz fehérbora: két palack magnum chardonnay, 1993-as La Montrachet. Serena Sutcliffe szakértő leírása kissé szűkszavú, de egyáltalán nem az elragadtatás hangján szól a tételről – mintha az általa korábban kóstolt dupla magnum palack tartalma oxidált jegyeket mutatna. És mégis, a két normál magnum palack (1,5 l) leütési ára 116.375,-HKD-ra azaz 3.3750.000,-Ft-ra rúgott. Persze a mindössze 0,67 ha nagyságú parcella valóban nem mondható nagynak. Az ültetvény nagyjából 60 éves, 1965-ben készült az itt szüretelt szőlőből először forgalmi tétel. Mindössze 250 db 12 palackos karton az éves termés, így nem is lehet talán csodálkozni ezen az áron. Vagy mégis?