Hogy is jutottunk ide?
Mármint a mai kor borárveréseiig. Számos különféle időszakon át jutott el a mai ember az árverezőházakig. Mondhatjuk, hogy szinte egy farkába harapó kígyó módjára, a XX. századra nagyjából visszatértünk a gyökerekhez. Miért is? Mert az első borárveréseket annak idején a Római Birodalomban szervezték, mégpedig az újborok értékesítése reményében. Akkoriban hordós tételeket árultak – már ha lehet a maihoz hasonló hordónak nevezni azokat a nagyobb tároló edényeket, melyeket komoly hajórakományként szállítottak az egyes provinciákból az árverés helyszínére. Ezek az árverések egyértelműen kereskedelmi célokat szolgáltak.
A Római Birodalom bukása után, a korai középkorban viszont hosszas visszaesés következett – ahogy a civil élet számos más területén is.
Nem véletlen, hogy a borárverések újraéledése már Franciaországhoz köthető. Burgundiában a XV. században az Hospices de Beaune által istápolt szegények számára gyűjtöttek árverések útján. Valójában ez a gyakorlat vezetett az 1859-ben végső formát nyert jótékonysági árverésekig. Azóta minden november harmadik vasárnapján több tucat hektár Grand Cru és Premier Cru ültetvény legfrissebb borai kerülnek kalapács alá. Ekkoriban még csak hordós tételekre lehetett licitálni, de amióta a Christie’s neves londoni székhelyű árverezőház átvette az árverések szervezését, a palackos tételek is sorra kerültek.
Valójában a palackozott tételek egyre szélesebb körben való elterjedése vezetett oda, hogy komoly borgyűjtő réteg alakult ki a világon. Az árverésre kerülő tételek zöme ma is náluk köt ki. Az egyedi és minél kisebb tételek, esetleg különleges címkével ellátott palackok, komoly évjáratok és ritkaságokat palackozó termelők borai a népszerűségi listák elején szerepelnek. Az 1960-as években jutott el odáig a bor, hogy a két legnagyobb és legbefolyásosabb aukciós háza a Christie’s és a Sotheby önálló borászati részlegeket állítottak fel.
A ma legnagyobb érdeklődésre számot tartó tételek zöme szintén francia. Ha megnézzük néhány komoly árverés katalógusait, az első oldalak egyértelműen Burgundia és Bordeaux nagyjait sorolják fel. Ezeknek a tételeknek a zöme korosabb borokat takar. Az évjáratok és a tárolás dokumentált körülményei nem elhanyagolható szempontok. Komoly veszélyeket rejthet magában az elég gyakori re-exportból származó borok vásárlása. Amerikát vagy Ázsiát megjárt tételeknél az esetleges felmelegedés és a borok nem megfelelő tárolása sokat ronthat egy-egy nagy bor megítélését – és persze a minőségén is. Ezért van határozott jelentősége annak, hogy külön feltüntetésre kerüljön egy-egy rangosabb bor esetében az előélete. Az árképzésnél határozott előnyt élveznek azok a tételek, amelyek a birtokról soha nem lettek elmozdítva. Egészen biztos, hogy azonos évjáratból származó boroknál lényeges különbség lehet a többször szállított és az esetleg palackozásától kezdve a birtok pincéjében pihenő tételek között. A nyugodt, kiegyenlített hőmérséklet mellett érő borok fejlődése a legkíméletesebb és a leghosszabb érlelési potenciált is jelenti egyben.
Burgundia nagyjai között nem véletlenül a Romanée Conti birtok borai mindig a legkeresettebbek. Ezeket a borokat birtokolni is komoly presztízst jelent, hát még ismerni és rendszeresen kóstolni az egyes dűlők és évjáratok tételeit! A legjobb burgundi területek és legnagyobb nevek borainak vásárlói az elmúlt években Londonból – és részben az Egyesült Államokból – áttevődött Ázsiába. A hong-kongi aukciók ma már sok esetben nagyobb részesedést hoznak az árverező házaknak, mint a legnevesebb európai vagy éppen new-yorki eladások. Időnként horror árakról lehet hallani, akár egy-egy tétel, akár összes aukciókra vetített árbevétel szinten.
Sokan és sokszor felteszik a kérdést, hogy vajon mennyi lehet ezekből a kétségtelenül túldimenzionált árakból egy-egy tétel valós értéke. Lehet-e egyáltalán bizonyos érzékszervi tulajdonságok fölött kikóstolni egy borból több száz vagy éppen több ezer dollárnyit. A válasz egész biztosan nem, hiszen itt már más dimenziókról van szó, mint amit a borkóstolás vagy éppen borélvezet szintjén érzékszerveinkkel és agytekervényeinkkel fel tudnánk fogni. Kétségtelen, hogy a legmagasabb áron elkelt tételek zöme – optimális fejlettségét tekintve – komoly élvezetei értékkel is bír vagy bírt. Tapasztalataim szerint azonban egy-egy jó évjáratból származó és szépen elkészített, különleges dűlő fekvésének a bora attól függetlenül adhat életre szóló borélményt, hogy a legdrágább borok kategóriájába tartozna. Vannak olyan tulajdonságok, amelyek minden élményszámba menő bornál alapvető követelményként merülnek fel. Ide tartozik például a bor egyensúlya, struktúrájának minősége, aromatikájának komplexitása. Egy speciális termőhelyi adottságokkal rendelkező tételnél, ahol az évjárat is különösen jól alakította az alapanyagot, egész biztosan eljuthatunk a borélvezete csúcsára. Ez viszont önmagában – hangsúlyozom, személyes tapasztalatokat jelzek csupán – sok esetben egy 150-350,- eurós bornál is megtalálható. A burgundi területek borainak ára az átlagos nagy borokhoz képest is kicsivel magasabb ugyan, de alapvetően ezt az összeghatárt szinte bármelyik komoly borvidékre ki lehet terjeszteni. Magyarul, ami nagyjából a 300,- - 400,- euró fölötti szinten található, az biztosan nem a bor egyedi tulajdonságainak köszönhető.
Apró érdekességek a Sotheby’s Hong Kong múlt évi, kizárólag a Domaine de la Romanée Conti saját pincéjéből árverezett tételek eladási árairól. Az összesen elárverezett 129 tétel végső ára 15,844,150,- HKD (Hong-Kongi Dollár) volt. (Durván 465 Millió forint.) Egy 2000-es évjáratú vörös válogatás, 36 palack bor, becsértéke 20.000 – 32.500,- USA dollár, a leütési ára 220.500,-HKD azaz cca. 6.400.000,-Ft volt. Átlagos palackár durván 177.000,- Ft.
Nem rossz – szoktuk mondani. A klasszikus Romanée Conti kartonok összetétele 1 palack Romanée Conti, 3 palack La Tache és 2-2 palack a többi dűlőből (Richebourg, Echezeaux, Grand Echezeux, Romanée St.Vivant).
De bennünket talán jobban érdekelnek a fehérborok – már csak tokaji összehasonlításként is. Nézzük hát, mit tud a világ legdrágább száraz fehérbora: két palack magnum chardonnay, 1993-as La Montrachet. Serena Sutcliffe szakértő leírása kissé szűkszavú, de egyáltalán nem az elragadtatás hangján szól a tételről – mintha az általa korábban kóstolt dupla magnum palack tartalma oxidált jegyeket mutatna. És mégis, a két normál magnum palack (1,5 l) leütési ára 116.375,-HKD-ra azaz 3.3750.000,-Ft-ra rúgott. Persze a mindössze 0,67 ha nagyságú parcella valóban nem mondható nagynak. Az ültetvény nagyjából 60 éves, 1965-ben készült az itt szüretelt szőlőből először forgalmi tétel. Mindössze 250 db 12 palackos karton az éves termés, így nem is lehet talán csodálkozni ezen az áron. Vagy mégis?
